A PC-s GTA-fanok sajnos nem örülhettek, ugyanis ezt a részt a készítők semmiképp nem akarják már kiadni PC-re.
A névből adódóan talán nem módon a játék Vice Cityben játszódik. A meglepetés, hogy 2 évvel a sima GTA: Vice City történései előtt termünk hirtelen. A játékban természetesen az alvilági ranglétra aljáról a legfelső szintig kell jutni különböző küldetések véghezvitelével.
A történet
A történet szerint a Vice Cityben megismert Lance bátyja, Victor lesz itt a főszereplő. A játékban Victor bekerül Vice City katonai támaszpontjára. Victor az elején becsületes, okos ember benyomását kelti, de a támaszponton is megjelenik az alvilág egy része, mégpedig a nem éppen makulátlanul tiszta őrmester személyében, aki drogokkal, pornózással és még ki tudja mivel foglalkozik szabadidejében.. viszont a játék végére komoly ellenfél lesz belőle. Aztán az események alakulása hősünkből is gengsztert hoz létre.
Az első néhány küldetés amolyan felvezetőnek is tekinthető, hiszen gyakorlatilag nem szól másról mint ismerkedésről a játékkal. Ezután sorra kapjuk a munkákat különböző bandáktól, piti bűnözőktől, korrupt zsaruktól, drogbáróktól, szóval jóformán mindenkitől, akit az alvilágba csak bele lehet képzelni. Ami érdekesség, hogy az egyik munkaadónk feleségével kapcsolatban kialakul egy szerelmi szál is, ami egy kis pikantériát hoz az eseményekbe. Különlegesség, hogy van egy olyan küldetés is, hogy Phil Collinst (aki koncertezni jön a városba) kell megmentenünk a menedzsere által okozott baj következményeitől...
Az eredeti Vice Cityhez képest újdonság, hogy ezúttal alvilági birodalmat is lehet építeni, mégpedig ellenséges bandák épületeinek elfoglalásával, az épületek megszerzéséért a harcot az előttük álló autó felrobbantásával indíthatunk el. Az elfoglalt épületek természetesen nagyságuktól függő bevételeket hoznak. Megvédésük alapvetően nem szükséges, de időnként kötelező jellegű, ami bizony komoly utcai harcokat von maga után, a megszerzett épületeket sérülés esetén ki lehet javítani és lehet módosítani, hogy milyen bűncselekményekhez tartozó központok legyenek. Emellett az épületekhez küldetések is tartoznak.
|