Történet:
Egy bankrablásban veszünk részt. Ahol Catalina barátnõnkel és még néhány haverjával vagyunk, de a rablás után Catalina le lõ minket, hogy ne keljen osztozni a pénzen. Megsebesültünk és a zsaruk elkapnak. Egy átszálítás közben több másik rabbal együtt eltérítik a rabszálítót. Mivel a rendõröket leütötték a tamadókkal el tudunk menekülni, 8-ball haverunkal együtt. Mostantól az lesz a feladatunk, hogy megtanítsuk kesztyûbe dudálni Catalinát, de elõbb meg kell találnunk õt. Közben megismerkedünk Liberty City alvilágával.
A GTA történetében az áttõrést ez a rész jelentette, ugyanis olyan fejlesztéseket vezettekbe, melyek mellett nem lehetett csak úgy elmenni. A grafika iszonyatosan jó volt, végre 3D-s volt a játék, és már a küldetések érthetõbbek, izgalmasabbak, jobban kidolgozottabak voltak. Akkoriban maga volt az álom nekünk, GTA rajongóknak. Ez a rész 2001-ben jelent meg PS2-re, majd 2002-ben PC-re is, mi több Xbox-ra is kidobták 2003-ban. A jármûvek és a fegyverek is nagyon szépen ki voltak dolgozva. Továbbra is taxizhattunk, sõt már mentõs, tûzoltós, és rendõrös küldetéseket is végrehajthattunk. A GTA 3-ban New York arcát lehet felismerni. A végszavam pedig az, hogy nem lesz még egy olyan GTA amely ekkora örömet fog okozni a játékosoknak... |